PROGRAMUNK

ALAPÍTVÁNYUNK CÉLJA

hogy segítséget nyújtson hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás gyerekeknek ahhoz, hogy a tanulmányaikat eredményesebben folytathassák, a képességeiket kiteljesíthessék, felzárkózhassanak a kedvezőbb körülmények között lévő iskoláskorú gyermekekhez; illetve kimagasló képességű tanulóknak lehetőséget teremtsen, hogy az iskolai tanuláson túl is növelhessék a tudásukat. Ezért Magyarország különböző településein intézményeket – tanodákat – alakít ki, tart fenn, működtet és támogat.

idézet az alapító okiratunkból

tanodáink

Fő tevékenységünk a Kishajmási Tanoda működtetése és a Csobánkai Csoda Tanoda támogatása. Jelenleg 69 roma gyereknek biztosítjuk ezt az iskolai sikerességüket elősegítő, iskolán kívüli programot.

táboraink

Minden évben nyaranta egy hétig tartó bentlakásos tábort szervezünk a tanodásainknak és  külsős érdeklődőknek.

személyes segítés

Főként tárgyi adományokkal, tehetséggondozó foglalkozások finanszírozásával segítjük a tanodásainkat. 

Kapcsolat

 Irodai ügyfélfogadás bejelentkezés alapján

1086 Budapest, Magdolna utca 5-7. 1/113

+36 30 358 6529

info@cseppalapítvány.hu

Írj nekünk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ha szeretnél értesülni arról, hol is tartunk éppen, ha van kedved csatlakozni hozzánk akár önkéntesként, támogatóként, vagy csak drukkerként, örömmel tájékoztatunk téged, iratkozz fel negyedéves hírlevelünkre!